Könyvtári kutakodás (vers Zahorecz Eszter fordításában)

El escrutinio de la biblioteca

‍

el kéne égetni a könyveket

megőrjítették quijanót

az ékes szavú nyugodt hidalgót

aki mindent tudott erről a világról és a másikról

értette az emberit a helyeset a szentet

máglyára máglyára velük

hamu legyen belőlük

de

várjon egy percet uram fésüljük át újra a könyvtárat

óriási

talán akad benne egy-két óvatosabb könyv

ne égessük el mindet    mentsük meg amit lehet

az amadíst legalább olvassuk el

mert én értem mondja a pap mert én tudom mondja a borbély

hogy a történetek elsodornak levesznek a lábunkról

és vissza sem térünk a földre

csak hallgatni és hallgatni akarjuk őket

hadd fessenek nekünk egy színesebb világot

elég volt ebből a szürkeségből

a borotvatálamból mondja a borbély

a kelyhemből mondja a pap

de a pásztorverseket jobb ha megsemmisítjük

mert szerelemre tanítanak     mondja az unokahúga

isten őrizzen minket a ragályos halálos betegségtől

költőnek lenni

visszafordíthatatlan kór

maradjon csak a lovagoknál

nem akarom látni ahogy a nagybátyám

verseket szaval a mezőn

fák kérgébe vési őket

majd örök szerelmet vall

egy bizonyos dulcinea del tobosónak

aldonza lorenzo a parasztlány

akit hercegnővé változtatott

álmai dulcineájává

égjenek a könyvek égjenek a versek

hamu se maradjon belőlük

pusztítsa őket tűz

lelkész uram borbély uram gyújtsák meg a verseskönyveket

mert ha van rosszabb a lovagregénynél

ami felforgatja a világot és

délibábos kalandokkal tölti meg

az az énekelt vers

a látszólag mozdulatlan

fák kérgébe vésett sorok

védtelenek nincs kardjuk lándzsájuk

de páncélt kovácsolnak majd erősebbet

a vasnál

és nem lesz visszaút nem lesz igaza a mának

se kehely se borotvatál nincs vetés se prédikálás

se feladat se munka

a szavakból eszkabált költemények

mint a varázsigék visszhangzani kezdenek

peregnek az r-ek

zajosak a képek

a sok fájdalom zúg belőlük amit megtagadtunk

mélyről szakad fel a kiáltás

és el akarjuk nyomni

hogy élni tudjunk

bár lármát csapunk

papírt égetünk

ezek a versek

egyszer és mindenkorra

tükröt tesznek elénk

megállunk előtte

magányos önmagunkban

elhagyatva

sebeink fénylő körvonalaival

tágra nyílt kidülledt szemekkel

éber nyugtalan csupasz szemekkel

álmatlanságtól vörös szemekkel

örök-nyitott szemekkel

és befelé meredünk

‍

‍

Zahorecz Eszter fordítása

‍