De ma valamiért mégsem szeretnék kézre kerülni.
mit mondjak erről a nőről, akiről már annyi mindent elbeszéltél.
végül is az ember az aki és pont
ez az esővárók nagy pillanata!
Ahány költő, annyi mahagóniasztal, biztos ebben hittem legjobban.
Kökényfátyol lobog, fenyők pollene szitál, fák, ég, halk kopácsolás, nyelveken szólnak az expresszvonatok.
Az Asszonyt hazaküldik a kollektívből, domborodó fájásai miatt nem tűrik téblábolását.
S ha már itt van mondja meddig él a mondatvégi pont s ha szelíd marad mint az árva vessző kap-e enni inni
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
