.svg)
A 2012–2022 között gyártott Peaky Blinders (Birmingham bandája) sorozat rajongói könnyen megérthetnek, ha elmondom: nem volt könnyű dolgom a hat évados és immár plusz egy filmes Peaky Blinders-világ szállóigékké vált párbeszédtöredékeiből egyet választanom a cím helyére. There shall be no more fucking figthing – akár Tommy Shelby (Cillian Murphy) egyik legemlékezetesebb jelenetének kiforgatott változatával is kezdetét vehetné a kritika. Steven Knight antihőseire azonban az első világháború frontélménye nem csupán poszttraumás stresszt, hanem az in the bleak midwinter1 búcsúszavakat is ráhagyományozta; a hadviselt Shelbyk és bandájuk tagjai ezt suttogják a holtjaik felett, ezt vésik a sírköveikre. A négy éve látszólag lezárt sorozatot 2026 márciusában az egész estésként beharangozott Peaky Blinders: The Immortal Man (Birmingham bandája: A halhatatlan férfi) filmmel koronázta meg a Netflix, és itt szándékosan élek a megkoronázás kifejezéssel: Nehéz a koronás fő, hangzik el a kétórás moziban egypárszor. Méltó-e A halhatatlan férfi a hat évados kultusztörténet záróakkordjaként erre a koronára? Törekvése tagadhatatlan.
Ahol a hatodik évad zárult: 1934, Tommy Shelby, a Pengesapkások néven elhíresült birminghami bűnbanda feje szimbolikus halálát egy leégő cigányszekér jelöli, Tommy pedig egy fehér lovon üget el, keserédes reményeket ébresztve bennünk. Ahol a film kezdetét veszi: 1940, a világtól elvonult Thomas Shelby újjászületése látszólag kudarcba fulladt. A háborúra fittyet hányó főhősünk egy lepusztult birtokon ópiumot pöfékel, szellemeket kerget és előlük menekül, és ahogyan azt a hozzá hasonlóan veszedelmes előéletű szereplők – karakterükből meghökkentően kilépve – szokták tenni, egy traumairodalom vonásaival ellátott önéletrajzon dolgozik. (Ahogyan Tommy szűk környezete is cinikusan viszonyul a főhős könyvírási törekvéseihez, úgy az új főgonosz szerepére hivatott John Beckett [Tim Roth] is megveti saját fiának költői aspirációit. Vajon valóban szükséges épp az irodalmi jelenlétet kicsúsztatni a háború idején értékkel bíró tettek és döntések perifériájára? Vagy, optimistábban: ez a két, viszonylag elenyésző, de sokatmondó részlet az írás és olvasás pozíciójának [át]értékelésére sarkallná a nézőt?)
A film első fele összezavarja és kétségbe ejti a rajongókat: közönségkedvenc szereplőkkel végez, és újakat emel be. Birminghamet szétbombázzák, az egykoron ikonikus Garrison Pub lezüllött, akár a film hangulata. Aközött, hogy főszereplőjévé avatja a hatodik évad egyik kevésbé meghatározó (ezért a záróévad megjelenése óta jóformán elfelejtett) szereplőjét, Tommy elsőszülött fiát, Duke Shelbyt (Barry Keoghan) és kvázi náciszövetségessé teszi őt, illetve bevezeti a mélyen cigány hitvilágba ágyazott jellemű Kaulo Chiriklót (Rebecca Ferguson), Duke anyai nagynénjét, a film fő célja csak kapiskálható. A sorozatból megkedvelt szereplők viszontlátását beárnyékolja az érzés, miszerint a film elvárná, hogy épp az ismerősségükből kifolyólag a nézők töltsék be a vajon mi történt ezekkel a szereplőkkel az elmúlt években felületesen érintett hézagjait.
A Peaky Blinders végső soron mindig is a családhoz tartozás története volt, ami döcögősen, de A halhatatlan férfiban is kiviláglik mint lényegi toposz. Tommy már nem segíthet halott szerettein, egyedül Duke-ot lenne esélye felmenteni saját sötét örökségének terhe alól. De miként működhet az ikonikus család története az ikonikus tagjai nélkül? Legtöbbjük felvillantása elnagyolt, jó néhányukról a film teljességgel megfeledkezik. Helyette ajánlja Kaulo karakterét, aki egyetlen szempontból hatékony igazán: ha a család témájának megtestesítőjeként tekintünk rá. Jelenlétének szükségessége vagy megnyilvánulásainak a Peaky világába illeszkedése azonban az egész film folyamán kétséges. Mentségére szóljon, manipulátori képességei összességükben még mindig hatékonyabban helyüket állják, mint a fasisztaszimpatizáns Becketté teszik.
Felmerült bennem: valóban nem bírt volna meg ez a film egy erősebb főgonoszt? A sorozat fenyegető antagonistáihoz képest Beckett egy hétköznapi, bosszantó, tenyérbemászó alaknak tűnik. Mégis elég furfangos Duke apahiányából fakadó elveszettségének kihasználásához. Legmeghatározóbb elvét, miszerint (hamis) pénzzel szeretne véget vetni a háborúnak, fegyverek helyett, ironikus módon a Tommyval való fegyveres összecsapása közben hangosítja ki. Beckettnek a hamisbankó-terjesztési akcióban egy kisebb náci osztag is segítségére siet, ami csupán azért különös, mert ezek a katonák a liverpooli kikötőben mindenféle feltűnés nélkül őriznek egy raktárat, nyitnak sortüzet a Pengesapkásokra, és kiabálnak német parancsokat. A film náciábrázolása elkoptatott és megszokott képekre épül. Ellenséges jelenlétük a Shelbyk roma származását még lényegesebb tétté élesíti (vagy élesíthetné?), mint az előző évadok során. Míg a sorozat hatékonyan élt a show don’t tell narratív technikával, mely által a Shelbyk mindennapjaiba szervesen beágyazta a cigány kultúrát, addig A halhatatlan férfi nézőit lépten-nyomon kilöki Kaulo gyakran szájbarágós, győzködő beszéde a népükről. A film érdeme azonban, hogy például Duke érmefeldobás általi döntéshozatala vagy a Tommyt kísértő szellemek traumákat, hitvilágot és családi kötődéseket egyesítő jelenléte hihetően reflektál a Shelbyk kultúrájának súlyára.
Sokkal elnézőbb és hálásabb kritikát eredményezne, ha a filmet csak és kizárólag a rendezői szándék felől nézném: A halhatatlan férfi a rajongótábornak készült, ráadásként. Szerepe nem a lehengerlő újat mondás, hanem Tommy történetének kikerekítése. E tekintetben a film lelkiismeretesen felsorakoztatja a megszokott peakys jeleneteket: Tommy Shelby szellemes megszólalásaitól kezdve, az olyan tipikus látványelemeken át, mint a köd vagy füst állandó gomolygása, a vérfürdőbe torkolló kocsmai egyezkedések, egészen az egy szál szeretkezésjelenetig (valódi tétje és érvényessége vitatható, ahogyan a sorozatban annyira meghatározó női jelenlétet is elhanyagolja a film). A momentum, melyben Tommyt a szeretett lovai társaságában találjuk, vagy azok a jelenetek, melyekben az izgágább, állandóan bizonygatni akaró Duke és Thomas kapcsolatának árnyalására kerül sor, példák a film érzelmileg jól integrált pillanataira.
A halhatatlan férfi a betétdalok drámaiságától kemény és felkavaró jelenetek erejében, valamint Cillian Murphy játékában hatott igazán hiteles Peaky Blinders-történetnek. A filmzene ereje mellett a csendes szekvenciák is következetesen kapnak helyet. Murphy az ismerős kiszámíthatatlanságával építi ki karakterének fokozódó feszültségét.
Az utolsó fél óra leszámolásjelenetei arra kényszerítenek, hogy görcsösen igyekezzünk felidézni Tommy hat évadnyi összes halálközeli pillanatát, egy olyan fináléban reménykedve, melyet kedvenc birminghami pengesapkásunk, a film alcíméhez hűen, egy frappáns megoldással túlélhet. Hogy helyét állja-e az utolsó évad végén tett állítás, miszerint az egyetlen, aki végezhet Thomas Shelbyvel, az Thomas Shelby maga – by order of the Peaky Blinders –, a potenciális új rajongók előtt fedje jótékony homály.
Birmingham bandája: A halhatatlan férfi (Peaky Blinders: The Immortal Man), színes, angol–francia–amerikai film, 112 perc, 2026. Rendező: Tom Harper. Forgatókönyvíró: Steven Knight. Operatőr: George Steel, Ben Wilson. Vágó: Mark Eckersley. Zeneszerző: Antony Genn, Martin Slattery. Szereplők: Cillian Murphy, Barry Keoghan, Rebecca Ferguson, Stephen Graham, Sophie Rundle, Tim Roth.
Jegyzet
1 A magyar szinkronban többek között a tél közepén, a tél fagyos hidege és a zord télidő derekán fordításváltozatok is hallhatóak.
