repülő

a repülő

hogy-hogy

nem zuhant le

velem az a repülő

bennem azzal a

súlyos szívemmel

ólommal

kivarrt szívemmel,

amit mutogatni

vittem

Stockholmba

*

a levegőben

a Balti tenger felett

ha kinézel az ablakon

felhővakságot kapsz

anyám szerint nem jó az

ha az ember

védtelenül közel

kerül az éghez

*

a szívem

már akkor elkezdett

repedni mikor a cipzárt

húztam be a kofferen

éreztem azt

a lomhán táguló rést:

nyílik

válnak el egymástól

a rostok

reped pukkanva

a szívburok

*

vékony vonal

egy szánalmas csík

osztja ketté szívemet

 aminek

pont olyan színe van

mint a marhák szívének

*

Stockholmban

szoros sorokban

állnak az autópályánál

azok a szép hosszú

lábú nyírfák

mint gyufaszálak

a fényben 

vagy katonák

kivégzés előtt

tűrik a napfényt

még ha

bele is szúr minden

tarkóba

*

álltam

az utazásra vett

ruhámban azt hittem

szép vagyok

körbesétáltam

azt hittem

pont olyan

szép vagyok

mint a svédek

vagy a bevándorlók

egy padra ültem

kotortam zsebeimet

mintha csak egy cigire

ugrottam volna le

a szemközti házból

féltem

arcomon forgácsolódnak

a tekintetek

s a bőrömről

lassú ütemben lepörög majd

minden méltóság

kapartam belülről

a zsebeimet

igazából nem néztek meg

láthatóan senki sem vett észre

*

négy napig

folyton mosolyogtam

pedig

fájt minden

beakadtak a lélegzetek

a bordáim közé

érezni kezdtem

tényleg:

kilyukadt a szívem

míg vigyorogtam

csak úgy

patakzott a vér belőle

öntötte el belül

az egész testemet

nem volt elég hely

a végeláthatatlan véremnek

kezdett túlcsordulni a testemben

kipirosodott az arcom

féltem kinyitni a számat

nehogy kibuggyanjon rajta

összepréselt ajkakkal mosolyogtam

egészen fehér lettem ott

ahol rózsaszínűnek

kellett volna lennem

a blúzom tapadni kezdett

a mellkasomra látni véltem

véres flekkeket

a nadrágom

szárán végig, csordogált

lefelé a cipőm körül

vörös tócsák keletkeztek

szédülni kezdtem

a tornácon pokrócba csavartak

kávét adtak és szíverősítőt

ahogy lenyeltem olyan volt mintha

nem is a gyomromba folyt volna az ital

hanem rögtön a mellkasomba

és onnan szét

a testembe ki

a testemre

úgy éreztem a pokrócom is foltos

zsibbadni kezdett a két kezem

a csészébe kapaszkodtam

csak arra tudtam figyelni

hogy a cigarettám elérjen

a számhoz aztán

távolodjon el

hogy lássam

a rúzsfoltok helyén

marad-e a véremből

lenyomat

mint egy

befejezhetetlen vágás

a végére egészen megszoktam

a fáradást

könnyebb lett a testem

egyre sekélyebb lábnyomokat

hagytam mindenütt magam után

‍