„Adjál uram, örök lámpást, örök fényű megbocsátást” – beszámoló a Rafi Lajos-emlékkötet bemutatójáról

Augusztus 20-án, a 17. Kolozsvári Magyar Napok keretében az E-MIL rendezésében mutatták be a Polis Kiadó gondozásában megjelent A megkalapált csoda című Rafi Lajos-emlékkötetet a Bulgakov Kávéház teraszán. A kötet szerkesztőjével, Ferenczi Attilával Márton Evelin beszélgetett. A kötet ismertetésén túl, amely a gyergyószárhegyi költővel készült interjúkat, munkásságát illető recenziókat, visszaemlékezéseket, valamint több róla készült tanulmányt is tartalmaz, a meghívott felidézte kettejük baráti kapcsolatát, összefüggő, koherens képet rajzolva a fiatalon, mindössze negyvenhárom éves korában elhunyt Rafiról. 

A beszélgetés kezdetét a kettejük megbonthatatlan, gyermekkorig visszanyúló barátsága adta. Attila felidézte a közös gyergyószárhegyi éveket, amikor az etnikai különbözőséget még jótékonyan elfedte az akkori rendszer uniformizáltsága. Kapcsolatuk a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Körben mélyült el, majd a nyolcvanas évek végi hosszú, éjszakába nyúló falusi séták során kovácsolódott szellemi szövetséggé. A kivilágítatlan utcákon bolyongó fiatalokat a falubeliek, sőt a rendőrök is rendre összetévesztették – a szoros kötődésből fakadóan Attilának magyarázkodnia kellett egy eltűnt bicikli miatt, vagy épp Lajos helyett kellett fogadnia a gratulációkat egy templomi versmondás után. 

‍

‍

Márton Evelin a kötet sajátos, heterogén szerkezetére is rákérdezett. Attila elárulta, hogy a könyv szerkesztése komoly filológiai kihívást jelentett. Rafi versei sokszor papírfecniken, szivarasdobozok hátulján maradtak fenn, és a mai napig kallódnak a falubeliek polcain. Az életmű töredékessége miatt a klasszikus kronológia helyett a kötet az egykori osztálytársak, irodalomtanárok visszaemlékezéseinek, valamint a verseknek a sajátos, egymásra reflektáló szövedékeként épült fel. Attila bevallotta: ő maga képtelen volt hideg irodalomkritikai távolságtartással írni a szövegekről, megdöbbentette, hogyan képesek magyarországi kritikusok kizárólag a papírra vetett szövegből kiindulva, az embert leválasztva elemezni Lajos munkásságát. 

A rendezvény legmegrázóbb dimenzióját a költő mindennapi küzdelmeinek szociografikus hűségű bemutatása adta. Rafi Lajos a Gábor-cigány hagyományok szerint már tizenhat évesen megnősült. Diákkorában a táskájában a füzetek mellett ott lapultak a szerszámok és a pléhvágó is: miután végzett az iskolában, indult is dolgozni. 

Hagyományos bádogosmesterségéből próbálta eltartani családját. A kétezres évek modernizációja, a nagyáruházakban kapható gyári ereszcsatornák megjelenése azonban szinte teljesen ellehetetlenítette a megélhetését. A folyamatos egzisztenciális szorongás – hogy másnap mit esznek a gyerekek – felőrölte, ami többszöri idegszanatóriumi kezeléshez vezetett. Ez a kilátástalanság nyomta rá bélyegét a sietve, magánkiadásban megjelentetett Élet számlája című második kötetére is, amelyben a koporsó és a bezártság messianisztikus, de komor motívumai tragikusan vetítették elő a korai véget. 

‍

‍

A költő indulásában kulcsszerepet játszott a gyergyószárhegyi művésztelep. Lajos lenyűgöző memóriájával és intelligenciájával a falusi öregektől kezdve a neves művészekig mindenkivel megtalálta a hangot; órákig képes volt például Mihai Eminescuról vitatkozni. Kemény István ajánlásával megjelent a Földhöz vert csoda című első kötete. 

Bár irodalmi berkekben kezdetben sokan cinikusan fogadták és pellengérre állították, tehetsége vitathatatlan maradt. Lajos pragmatikus okokból túlnyomórészt magyarul írt („ki olvasná el cigányul?” – kérdezte), művészetének legzsigeribb darabjai mégis azok a versek, amelyeket a lecsupaszított, egyszerűbb szerkezetű cigány nyelvről fordított át, mindenféle mesterséges irodalmiasítás nélkül. Ha nehezen tudta kifejezni magát, összehúzott szemmel csak ennyit mondott: „meggyúl a vérem” – jegyezte meg Ferenczi Attila. 

A bemutató végéhez közeledve a költő etnikai identitásának kettőssége is fókuszba került. Attila felidézte egy közös utazásukat a nyárádmenti Jobbágyfalvára, a konzervatív Gábor-cigány rokonsághoz, ahol a legmélyebb tisztelet jeleként a vendégeknek fenntartott, halmozott párnás ágyat nyitották meg előttük.  

Ez a társadalmi kettősség – az irodalmi ambíciók és a szigorú tradíciók szorítása – jellemezte az édesapjával való viszonyát is. Apja művelt, jó kiállású ember volt, a közösség mégis folyamatosan megrovóan viszonyult Lajoshoz, amiért a „haszontalan” verselés miatt nem tud elég gondot fordítani a családjára. Lajos halála után, a posztumusz Halottként él az Isten című kötet bemutatóján azonban ez az ellentét feloldódott: az édesapa meghatottan beszélt fiáról, és felolvasta azt a Lajostól kapott verset, amelyet mindvégig a belső zsebében hordott.  

A beszélgetés felolvasással zárult, Attila által elhangzott Rafi Lajos két verse, a roma identitást és a társadalmi stigmákat tematizáló Cigány helyzetállapot, valamint a békekutató hangvételű Ima.  

‍