Alkalmi vers egy előrevetített lovagegyütteshez (versek)

Alkalmi vers egy előrevetített lovagegyütteshez

‍

Meghorzsolta páncélunk a lovaglás súlya.

Mellvértünk kopott címerekkel teli.

Tájunk tömbházakkal zsúfolják a dombok.

Közéjük játékokat szerveznek, tornát.

Nagylelkűségünk hiábavalóság,

ha nincs kiért fényes legyen a páncél.

Fel-fel húzzuk sisakunkon a vértet,

ha látunk elszaladni egy-két

Don Quijotét. Lovainkkal a pirosat kivárjuk.

Mert délután, amikor abrakoljuk őket,

s gyeplőiket a korláthoz kötjük,

én rátok gondolok, magunkra, ránk,

ti, mi, bolond, modern lovagok.

‍

Egy sárga, két sárga, mind ugyanaz

‍