Az apokalipszis színe és visszája

Tamás Gáspár Miklós: Világvége IV. Az új aszkézis. Kalligram, Budapest, 2025.

„A kiábrándulás (...) azt sugallja nekünk a filozófusokról, egyházfejedelmekről és népszónokokról, hogy alighanem vak vezet világtalant, égető gondunkra nincs se válasz, se vigasz. Azt mondják azokra, akik fölteszik az egyetlen érdemleges kérdést – hogyan éljünk? –, hogy naivak. De hát evvel nem kell törődni, ez csak egy szó, flatus vocis” (27.). Jóllehet a Világvége IV. Az új aszkézis kötetben szereplő valamennyi esszé e kiábrándulás helyzetében születik, a szerző, Tamás Gáspár Miklós, a rá jellemző elszánt gondolkodással és fáradhatatlan elemzőkedvvel mégis megpróbál nyomába eredni égető gondunk alternatíváinak, és mégsem mond le a radikálisan más vagy az abszolút eltérő életformák fürkészéséről.

De melyek azok az égető gondok, melyeknek vizsgálata megteremti – a baloldali filozófiai hagyományon és kritikai igényen túl – a kötet esszéi közötti kötőanyagot? Tamás szerint korunk három legnagyobb problémája a menekültválság, a környezeti katasztrófa és a koronavírus-járvány. Az életmű-válogatás ismerői számára feltűnő lehet, hogy a négykötetes Világvége sorozat – amely Tamás 2000–2022 között írt politikai-filozófiai publicisztikájából válogat, és Sipos Balázs lelkes szerkesztői munkáját dicséri – záródarabja a magyar jelennél és a hazai kultúránál tágabb fókuszt választ, és a mindnyájunkat hatalmába kerítő globális válságtendenciák elemzésére vállalkozik. Ezek a kiábrándulástól a pusztuló emberiségig mindent átfogó válságírások a világvége-jelenségek mögött politikai, filozófiai vagy teológiai problémákra mutatnak rá, miközben a jelen világállapot kritikai diagnózisát, olykor pedig profetikus képét nyújtják.

A címadó tanulmányt olvasva kétségtelen, hogy az esszék lapjain egy olyan gondolkodó szól hozzánk, akit élete legvégén még az apokalipszis elrettentő képei is filozófiai csodálkozásra, forradalmi eszmélésre és politikai reflexióra késztetnek. Az új aszkézistől kezdve, a kötet második felében még intenzívebbé válnak a teológiai és filozófiai eszmefuttatások, ami a marxizmuson kívül még két gondolati hagyomány, a kereszténység és a német idealizmus erős jelenlétében érhető tetten.

Hogyan beszéljünk válságokkal terhelt jelenünkről? Hogyan gondolkodjunk mindnyájunkat fenyegető világkatasztrófákról? Hogyan cselekedjünk egy kilátástalan világállapotban? Kíméletlen őszinteséggel és teljesen másként, mint ahogyan azt eddig tettük – válaszolja nekünk Tamás Gáspár Miklós ezekben az utolsó írásaiban. Így válik a pesszimista következtetésű, de őszinte belátása gyönyörű világunk rettenetes torzójának egyszersmind rilkei felhívássá az olvasó felé: Változtasd meg élted!

‍