Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda (versek)

Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda

                     Pál Istvánnak

A magyar van Gogh Nagybányáról

Aradra, majd Budára költözik meteorológusok

és mozgatható falak közé.

Fausti ária szól a társalgóban,

a vadak biliárdot játszanak.

Négyfülű usánkát visel,

Mars mentőakciót tervez.

A termoszférában töltött évek eredménye

fokozott kalciumürítés.

Receptre írt paranoia – a föld gyomrából

lítiumkapszula nyomul a szájüregbe.

Ágya alatt tócsa gyűlik,

egyre hangosabb a kuruttyolás.

Vonatra száll, nyomát fátyolfelhő követi.

Gyúlékony test a látványraktárban.

‍

‍

Vakfolt

‍

Az apró kézmozdulatok mestere

a gemkapocs-univerzum lakóiról

fantáziál. Bronzból öntött tömeg,

templomtérben elhelyezett turisták.

Obszcén várakozás,

fragmentumlét felől közelíteni az egészhez.

Digitális protézisek optikája

boncol egy festménykorpuszt.

Precíz pásztázás,

bábeli torony élesre exponálva.

A retina roppant teraszain

csapok és pálcikák között

a deviancia alakzatai.

Hommage a névrokonoknak.

ZsoltáRemix

‍

Púpon lovagló Païmon

feje gurul a porban.

Szóra bírom: karmazsin vagy páfrány?

Csontjaimban csalárdság,

torkomban hangyaboly.

Nyelvem ínyemhez tapad –

dűne a szemhéjak találkozása,

hol nem áradnak fékkel és zablával

szorított vizek.

A cserépajkú féreg

szarvastehén hajnali

dallama szerint ébreszt

anyám méhében.

Akkor jóllakásig esznek majd

örvénygyomrú szegények,

hátamra veszem a tavaszt,

serpával indulok a Golgotára –

ujjongjatok mindnyájan, öszvérszívűek!

‍