Dolgozom magamon

Voltam digitális detoxon, készítettem utólag egy kis videót arról, hogy voltam, tettem is ki Tik-Tokra. Megmutatom magamat mostanában többször a közösségi médiában, legalább egy ennyi. Nem, ott nem tudtam videózni vagy fotózni, csak oda-meg visszafelé, de szöveggel pótoltam, hogy mennyire egészséges. Harminc másodperc, eddig ötezer megtekintés, kétszáz lájk, végül örülök, hogy elmentem. De nem volt könnyű. Nem azért, hogy detox, dehogy, azért mentem.

Három nap a világ végén telefon nélkül, minden nélkül, gondoltam, végre megpihenek, de nem.

Egy percig nem hagytak békén, basszus, na, de nem panaszkodom. Volt öt coach, hát dolgoztunk keményen magunkon. Gyógyítottuk a bennünk élő belső gyermeket, te, én ezzel elég sokat kínlódtam, hogy hol van bennem, nem láttam magamat vissza sehogy sem, szomorúnak pláné nem, ami előjött, békés volt, szinte vidám, játszottam a blokk előtt, tanultam úszni a strandon, meg ilyenek. Aztán tanítottak lélegezni, nem gyerekkoromban úszás közben, ne hülyéskedj, az elvonuláson – nem is tudtam, hogy nem tudok jól szuszogni, de tényleg nem, próbálok figyelni, de belefejtek folyton. És kellett kapcsolódni egymáshoz, így hívták, hogy kapcsolódunk, ez beszélgetés volt, jókat dumáltunk, igazán.

Ott volt az edző Zoli a teremből, tudod, eddig rettegtem tőle, de most már nem. Mondja, hogy válságban már az edzőszakma is, egyre több az edző, párnapos tanfolyamokkal jönnek, étkezési tanácsadást is vállalnak, s egyre kevesebb a kliens, mindenki videók alapján emelgeti a súlyokat, nézzek csak szét, mennyien bénáznak a teremben. Mondjuk ott bénázok én is, eléggé elszégyelltem magam, különösen, hogy általában csak heti kétszer jutok el, pedig legalább négyszer kellene,

nem tudom, így lesz-e valaha valamicske izom rajtam.

Na, de kedves volt Zoli a maga módján, erdőfürdőztünk, így írta a programban, mondjuk elég vad ütemben, az volt, hogy gyorsan fel kellett gyalogolni egy meredek dombra az erdőben, el kellett érni a zóna kettőt, tudod, a zsírégetés optimalizálása és a mitokondriumok hatékonyságának növelése érdekében. Mikor felértünk, fákat ölelgettünk, de csak röviden sajnos, mert izmot is építettünk természetes körülmények között. Fát hordtunk, szekeret húztunk, valami irdatlan köteleket csapkodtunk a földhöz, tiszta Rocky, érdekes volt, csak na, fárasztó.

Zoli barátnője – csupa izom a csaj, igaz, az arca eléggé beesett és megviselt, mint aki tíz éve nem evett, nem aludt, biztos a sok kínlódás, hiába, nem adják ingyen azt az alakot – tanított clean eatingre, eközben magunknak megfőztük mindig a kaját, sok új receptem van, ennek örülök. Esténként pedig családállítás volt, rég nem sírtam ennyit, jól esett, a sírással ugye átengedjük az érzelmeket magunkon, de alig tudtam utána aludni. Pedig hajnalban kelni kellett. Mióta dolgozom magamon, megfigyeltem, hogy nem tesz jót nekem az érzelem, attól folyton bőgnöm kell, mindegy. Szóval megviselt, szekíroztak rendesen, ez a detox-elvonulás a mai munkatábor, mondtam magamban néha viccesen. Ráadásul nem olcsó, de persze erre áldozok, nem az. De kétszázötven euró egy hétvégére, mégis. Most írtak, hogy szervezik a következőt, telnek be a helyek, hát nem is tudom.  

Te, különben én eldöntöttem, hogy

nem érdekel se pénz, se semmi, egyszer vagyok magamnak, én vagyok a fontos,

nem más, egy ideje nagyon odafigyelek, dolgozom magamon, tényleg. Csak na, mégis teljesen le vagyok amortizálva, nem tudom, mi van. Állandóan fáradt vagyok, pedig reggeltől estig rajta vagyok az életmódomon, de valahogy mindig van még valami, amit jobban kellene csináljak. Te, ez nem olyan, hogy egyszer csak kész leszel, ez nem olyan, hogy mára végre rendben vagy, és holnap abbahagyod. Ma már nincs olyan, hogy ilyen vagyok, ez vagyok én, így jelen időben. Megfigyeltem, hogy már csak jövő időben gondolkodunk az egyre tökéletesedő önmagunkról, hogy milyenek leszünk, ha majd. De mikor, ember, mikor?

Kinyitom reggel az Instát, jó, azt se kellene, hogy reggel rögtön Insta, ez is zavar bennem, mindegy, s jönnek szembe a videók, hogy nem keltem hálával, nem mentem ki felkelés után a levegőre, s az alvásminőségem is milyen. Te, én hálás vagyok, jó életem van, tényleg, de nálunk sokszor hetekig nem süt ki a nap, képtelen vagyok kimenni ebbe a transzilván Mordorba reggel, sötét van, varjak kárognak a ködben, még a szomszédokat is sajnálom, akik hétkor kell induljanak dolgozni. Bekövettem olyan infuenszereket is, akik mindenre azt mondják, nem én vagyok a hibás, de nem is tudom. Adtam azért nekik egy esélyt, mindenki ott nyüstöl, hogy kövessem be, mondom, nem kerül semmibe, bekövetem,

olyan most már a feedem, mintegy életmódmagazin.

Munkába menet és hazafele is podcastokat hallgatok, előfizettem végre a Spotira is, a Youtube-ra is, elegem lett a sok reklámból. Azt terveztem, hogy hallgatok majd egy csomó zenét, de soha nem marad időm, kíváncsi vagyok ezekre a podcastekre is, tudod, hogy biohack meg longevity meg pszichó meg bőrápolás, egyik hozza a másikat, mindig van egy újabb műsor, ami érdekel. Otthon nézem is őket, de sajnos általában belealszom, hallgathatom aztán újra. Mostanában mindenbe belealszom, tényleg nem tudom, mi van. Igaz, esténként egy ideje csak életmódkönyveket olvasok, filmeket nézni, regényeket olvasni nem merek, mert képes vagyok teljesen odaadni magam egy-egy történetnek, és ez aztán negatívan befolyásolja az alvásminőségemet, amivel amúgy is bajban vagyok.  

Ezekbe az önsegítő könyvekbe, tudod, hogy ellopottgyerekkor meg szokáshatalma meg örököltsors meg életmentőizom, pár oldal után belealszom, pedig sok jót írnak, sok mindenre ráébredek. Ráébredek és belealszom, jó, mi? Persze amikor rendesen lefekszem, leoltom a lámpát, elhelyezkedek, már nem tudok elaludni. Eszem megáll, olvasom a Jó alvás című könyvet, s aztán ébredek fel.

Eljárok néha előadásokra is, tudod, amikor jönnek ezek a magyarországi sztárszakértők, jó drága, de az legalább feltölt. A helyszínen szoktam megvenni az életmódkönyveket, úgy olcsóbb azért, és lehet dedikáltatni is. Mindenesetre, van amin gondolkodni egy-egy ilyen előadás után, mindig fejbekólint egy újabb és újabb felismerés, hetente mennék, ha tehetném. De ha a könyvet is megveszem, akkor a következő egy-két előadást legalább kihagyom, nem lehet mindent.

Se idő, se pénz, amióta dolgozom magamon,

kemény munka vagyok, te. Mióta dolgozom magamon, egy komplett második műszak vagyok, és még én fizetek értem, hehe. Bioélelmiszer, étrendkiegészítők, terembérlet. Könyvek, workshopok, előfizetések. Na, de nem is a pénz, mert nagyon jót tesz, tiszta egészség, csak az érzés ne lenne, hogy le vagyok maradva valamivel, hogy valamit másképp kellene. De dolgozom az érzésen is, tényleg. Kapcsolódom. Feldolgozok. Jelen vagyok. És határt húzok, igyekszem nem beengedni a negatív energiákat. De nehéz.

Mióta dolgozom magamon, rájöttem, hogy valószínűleg minősíthetetlen a kortizolom, az inzulinom, a dopaminom, a mikrobiomom, a kollagénszintem, a melatonintermelésem, az izomerőm. A múltam, a mintáim, és igen: a gondolataim. Mert az az igazság, hogy mióta dolgozom magamon, én mégiscsak reménykedem: azt várom, hogy elkészüljek. De egyelőre sehol semmi. Mindig közel vagyok hozzá, és mégsem. Közel vagyok hozzám, és mégsem.

De kitartok: dolgozom magamon, ezután még jobban, tényleg.

‍