Fellinger Károly versei

Felszabadulás

A költészet múzsája, kora hajnalban,

miután biztosított arról, hogy

én vagyok a földkerekségen

a legjobb költő és a legjobb szerető,

megígértette velem, hogy ha az is akarok maradni,

éjfélig elolvasom Goethe Faustját,

Madách Imrétől Az ember tragédiáját,

addig ki sem tehetem a lábamat otthonról,

az sem baj, ha ágyban maradok,

s ott várok rá, a megvilágosodásra.

Amíg művelődöm, addig ő biztosan

kitart mellettem, hát ne kelljen csalódnia bennem,

legyek a hős Odüsszeusz, aki a csábító szirének

elől odakötöztette magát az árbócrúdhoz.

De nem volt elég erőm,

a tragédia utolsó két színének

elolvasása előtt vettem a bátorságot,

és elmentem múzsám házához,

ám ott találtam őt hemperegni

legnagyobb költő ellenfelemmel.

Savanyú képpel rohantam haza,

s az asztal mellett egy szuszra elolvastam

Az ember tragédiájának két utolsó színét.

Szerencsém volt, éjfél után tíz perccel végeztem,

s kiderült, múzsám igen kegyes volt hozzám,

adott nekem plusz tíz percet.

Pár másodperc múlva lépett be az ajtón,

s miközben elégedettségének adott hangot,

bennem csak az tartotta a reményt,

hogy nem látott meg,

amint leskelődöm.

Vagyis egy hajszálon múlt, hogy megúsztam,

és nem okoztam csalódást neki.

Séta

Az erdei ösvényt belepte a hó.

Végigmegyek rajta,

haladok, mint a most megjelent

verseskönyvem olvasásával.

Visszafele már a lábnyomomba lépek.

Kell ez a séta, ez a lábnyom a lábnyomban,

az olvasóknak, ha erre vetődnének.

Biztosan ők is belelépnek majd,

legalábbis így lenne logikus.

Apám jut eszembe,

szerinte az okos ember

nem a saját, hanem a más

kárán tanul.

Igaza volt,

mindig a mások

életét élte.

Emlékké

A titok színtiszta látszata

lehetőség,

hogy visszanézhess,

hogy hátranézve

ne gondolj arra,

a halálod után

mit gondolnak majd felőled.

Hisz eddig sose foglalkoztatott

mások véleménye, hogy

miként ítélik meg verseid,

írásaid.

Ha nem mersz visszanézni,

szembemenni,

szembenézni önmagaddal,

az életedben is halott vagy.

Az vagy, aki nem meri kritikával

illetni az ifjú titánt, tanítványt,

akitől azt reméled,

élted után majd ápolja hírneved,

esetleg még díjat is elneveztet rólad.

Inkább élj magadnak,

életben tartva a halált,

kiérdemelve a teremtő

tagadást.

‍