Kísérlet és gondolkodás

Demeter M. Attila: Rövid esszék hosszú téli estékre. Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2025.

Heidegger a halála után közölt híres Spiegel-interjúban – a kérdező fáradhatatlan próbálkozása ellenére – nem ért egyet azzal, hogy a filozófusnak kötelessége lenne konkrét gyakorlati útmutatást kinyilatkoztatnia az emberek együttélésére vonatkozóan. Heidegger szerint, mivel a gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások, ezért a gondolkodás egyetlen mércéje kizárólag magából az elgondolandó dologból következik. Azonban – teszi hozzá – éppen ez az, ami minden másnál kérdésesebb. Tehát, bármennyire is semmitmondó tautológiának tűnik, a filozófus feladata elsősorban a gondolkodás.

A Rövid esszék hosszú téli estékre kötet szerzője, Demeter M. Attila, ezzel a körültekintő óvatosággal és megfontolt belátással vállalkozik a gondolkodás bizonytalan kimenetelű kalandjára, miközben esszéiben kérdéstől kérdésig hatolva napjainkban nem szokványos világossággal és biztos kézzel szálaz szét olyan több ezer éves, nagy gondolati pókhalókat, mint amilyen a szabadság, a bűn, az akarat vagy az önismeret állandóan újragondolható területei. Teszi mindezt hatalmas, de nem öncélú erudícióval, kidolgozott és tűpontos fogalmi nyelvezettel, ám a személyes tapasztalat elevenségétől soha el nem szakadva, egyszóval hűen életre keltve a filozófiai esszé nagy múltú, „hajdan méltán népszerű filozófiai műfaját” (8.).

Demeter a kötet legelején álló Mit jelent gondolkodni? írásában Wittgenstein aforisztikus életműve nyomán mintegy tisztázza az esszék során kibontakozó gondolkodás módszertani alapvetését. Eszerint legfőbb törekvése vizsgált témáit elhatárolni, elválasztani „valamitől, amit addig igaznak tartottak”, és új megvilágításba helyezve, „mindenféle irányból megközelítve azt, azaz mintegy körülugrálva” újra áttekinteni (16.). Kétségtelen, hogy a Rövid esszékben az olvasónak abban a kivételes élményben lehet része, hogy betekinthet a gondolkodás különös műhelyébe, sőt, ha hajlandó a szellemi erőfeszítésre, akkor aktív társává is válhat a szerzőnek létünk és világunk alapvető kérdéseinek körülugrálásában. Mint tudjuk, a gondolkodás nem légüres térben történik, ezért az esszék egyúttal párbeszédek is az olyan, a szerző számára kedves gondolkodókkal, mint Arisztotelész, Augustinus, Rousseau, Kant, Wittgenstein vagy Hannah Arendt. Miközben a kötet első felében a nyilvánosság, a munka, a történelem és az örök béke eredeti összefüggéseinek ered a nyomába, addig a kötet második felében az elsősorban politikai gondolkodóként elismert szerző eddig háttérbe szorított oldalát fedezhetjük fel az akarat, a hit, a szenvedés problémáiról, illetve az apokaliptikus keresztény időfelfogásról szóló frappáns vallásfilozófiai esszéiben.

A Rövid esszék hosszú, egy életen át tartó gondolatfolyamot jeleznek, tulajdonképpen az önismeret kísérletei. Még ha a szerző becsületesen be is látja ennek hiábavalóságát (Ki vagyok én?), pontosan ez a lezáratlanság hajtja előre (?) a gondolkodás örökmozgóját. A kötetben feltáruló gondolkodás szenvedélye pedig minden bizonnyal a kíváncsi olvasókat is előbb-utóbb a gondolkodás műhelyébe csábítja, ahol a „fáj az agyam” érzése mégiscsak a létezés puszta ténye fölött érzett életörömmel párosul.

‍