Mindenszentek után… (versek)

Mindenszentek után…

‍

Télen nem lesz már olyan a temető

Kihűl a lehelet

Megfagy a víz a műanyag vázákban

Elagg a krizantém

Valahová máshová vándorolnak az emlékek,

a mécsesfényes szürkületek egybefüggő emléke.

Pedig ilyen egység még sohasem mutatkozott,

mint az alkonyi temető fényhomályában

Pár pillanatra Hénap Rókusz és társai is

fontosnak érezhették magukat

Olyan fontosnak,

Mint életükben tán sosem:

Ez a halál művészete.

Csak ne fordítanám tekintetem abba az irányba,

Ahol sötét foltok éktelenkednek

a gyertyafények lepedőjén,

mint zavaró szakadások

A tökéletes világnézetek textíliáján

Vajon tartják ígéretüket a két napig égő gyertyák?

Vajon tartják ígéretüket a sírkövek feliratai?

‍

‍

Birtokháborítók

‍

Rég nem álmodom elhunyt hozzátartozóval,

Rég nem is esett eső,

– és még sokáig nem is fog –

Tán jobb is, hogy nem jelennek meg,

Jobb, ha csak távoli, apró, fejkendős alakként

tűnnek fel a maguk bénultságában.

Álmomban letarolják a mocsarat,

Új lakó költözik a régi házba,

Világosabb matracon alszik,

s mi már csak birtokháborítókként léphetünk be oda,

birtokháborítókként az emlékekbe,

ahol álombeli rendőröket fakabát-képnél hagyva

A letarolt múlt új ösvényeket nyit.

De a pusztulás további mértéke már nem derül ki,

Mert kiakolbólít minket ebből

a zsibbadt magánlaksértésből

Az ébredés vonatának elérése.

‍