.svg)
Fél órával azután, hogy az óriás kandúrt az állatorvosnál hagytam (este megyek majd érte, addig ki- vagy leoperálják a nyakcsigolyák körüli daganatokat), lehangoltan állok egy boltban, mi is az, amit „szoktunk” venni, a „szokásos”, nem tudom, húzom az időt, ahogy fogtam a kandúr fejét, míg nyírták a hátáról a filces bundát, az állatorvos karját néztem, a hosszú karmolások hegeit, fogak nyomát, húznám az időt, még nem tudom, miért, az éjszakai gyötrődés jár a fejemben, hogy miért nem feküdtem le még éjfélkor sem, amikor látom, valaki hívott, ismeretlen szám, visszahívom, Györgyi az, először nem értem, nem értem, miért hív, délelőtt tíz van, nem fogom fel, macskaszőrrel tele a szám, a szemem, nem értem, miért hív, mi az, hogy meghalt, az előbb láttam, mosolyogva, hófehér, göndör hajában a késő őszi szőlő illatával, az nem lehet, hogy Jóska meghalt, két hét múlva együtt megyünk Kolozsvárra, meglepetéssel várják, utánanéztek a Kriterionnál a Csiki-kéziratoknak, lehetetlen, hogy az írás nem menedék a halál elől, hogy a derű, a megértés szívmozdulatlanságnyi idő alatt „emlékszel-be” vált.
Mondatok foszlanak: „drága szerzőm”, viszi magával, tőlem el, viszi az önzésem, ahogy képes rajongani vagy éppen rátapintani a kétes szóvilágra, egy átöleléssel éreztetni, hogy lehet jónak lenni, annak kéne lenni, mindhalálig, viszi a figyelmét, a kételyeket körbe-körbe járó válaszait,a kétségbeesésből is életet varázsló szeretetét. Arra gondolok, hogy mikor pár napja Esterházyval álmodtam, EP nevetve, jókedvűen kérte a könyvemet, amit megígértem neki, mire mondtam, hogy félretettem, itt van a fiókban, de sehol se találtam, egyre kétségbeesettebben kerestem, aztán EP eltűnt és én rájöttem, hogy azért nem tudom odaadni neki a könyvet, mert nem írtam meg. Elküldtem Jóskának ezt a mélyen önleleplező álmot, amire ő csak annyit írt, hogy „Esterházyval még beszélünk!”
Isten veled, Jóska, írom, és közben nem hiszem el, hogy nem hallhatom már a hangod, a nevetésed, nem ülünk többé egy asztalnál veled, rácsodálkozva az együtt gondolkozás csodájára.
*November 23-án jelenik meg Reményi József Tamás beszélgetőkönyve, annak az a címe: Mindig volt egy szigetem.
Reményi József Tamás (Debrecen, 1949. április 10. – 2023. november 10.) József Attila-díjas szerkesztő, kritikus. 1979–1983 között a Mozgó Világ rovatvezetője és főszerkesztő-helyettese; 1984–1989,valamint 1991–1998 között a Filmvilág olvasószerkesztőjeként dolgozott. 1989–1990 között a Magyar Napló főszerkesztő-helyettese, 1990-ben főszerkesztője volt. 1997 óta a Sziveri János Társaság elnöke. 1998–1999 között a Holnap Kiadó szerkesztője volt. 2001 után a Palatinus Kiadó szerkesztője, a Magyar Rádió kulturális rovatvezetője, 2013-tól a Kossuth Kiadó szerkesztője.
(A borítóképnek használt fotó Csuhai István felvétele.)
