Rossz csillagzat alatt

Évek óta következetesen készülnek állami támogatás nélkül gyártott és bemutatott magyar játékfilmek, amelyek pontosan leírják, mennyire kettészakadt a magyar filmgyártás: a Nemzeti Filmintézet (NFI) által támogatott, nagy költségvetésű alkotásokra (Semmelweis, 2023; Most vagy soha!, 2024; Hogyan tudnék élni nélküled, 2025), valamint a közösségi – szívességi – finanszírozásból készített, általában külföldi fesztiválokra is eljutó (Magyarázat mindenre, 2023; Fekete pont, 2024), illetve valamiféle piaci alapon létrejövő, végül sikeressé váló független filmekre (Futni mentem, 2024; Itt érzem magam otthon, 2026). Az Aranyélet című HBO-sorozattal 2015-ben berobbant Olasz Renátó eleve úgy gondolta, hogy „feleslegesen is pályázol”,¹ így egy nyolc hónapig fejlesztett, majd elkaszált filmötlet után arra jutott, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2012–17-es színművészosztályába járó osztálytársával, Waskovics Andreával, valamint a szintén SZFE-s, majd FreeSZFE-s rendezőtársával, az egyébként színészként is ismert Kizlinger Lillával fejlesztett háromszereplős film címét átviszi, az ötletet pedig más formában valósítja meg.

Olasz Renátó 1992-ben született Tiszavasváriban, amelyet akkoriban 14 500–14 600 ember lakott,² a film bemutatásának idejére azonban a lakosságszám alig haladta meg a 12 ezret.³ Innen indult ki abból az öröknek tűnő témából, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei városban már nincsenek – alig maradtak – fiatalok, mert Budapestre vagy külföldre költöztek. Mint interjúiból kiderül, a szintén a fővárosba költözött, előbb színészetet, majd rendezést hallgató Olasz számára sokáig biztos igazodási pontot jelentett, hogy a karácsony előtti napokban hazautazva találkozhatott barátaival: emlékszik olyan alkalmakra is, amikor nyolcvan-száz ember⁴ ivott és beszélgetett együtt. Mára azonban valamennyi vendéglátóipari egység bezárt, a közösség pedig átalakult vagy eltűnt. Ez a felismerés hatja át a Minden csillag című filmet, amelyet 2024 januárjában, majd nyarán tizenhat nap alatt, jórészt baráti és családi segítséggel forgattak, többnyire egyetlen helyszínen. Olasz rendezőként (Petrovits Genovévával közösen), producerként és főszereplőként is jegyzi a filmet, miközben hagyományos forgatókönyv nem véletlenül nem szerepel a stáblistán: inkább dramaturgiai munkára volt szükség, amelyet Hámor Annával közösen végzett.

„Konkrétan itt fogantam, tényleg, ebben a kocsmában” – ez a harmincas évei elején járó Milán (Olasz) első mondata, amikor visszatér az egzaktan meg nem nevezett szülővárosába, hogy a Ciklámen nevű krimóban töltse a szentestét testvérével, Biankával (Waskovics), valamint baráti társaságukból négy másik férfival és két nővel. Narrációjából megtudjuk: itt volt először szerelmes, és azt az egészen elemi, már-már egyszerű indokot is, hogy miért térnek vissza a húgával – „hogy jó legyen, hogy minden olyan legyen, mint régen”. Az egysnitteseket imitáló jelenetek három ciklusba rendeződnek (A régi dolgok íze és az első szerelem; Döntések, amiket sosem hoztunk meg; Csendes éj). A történet lényegi szinten alig hangsúlyos: a rendező nem hagyományos forgatókönyvvel dolgozott, inkább jelenetvázlatokkal, improvizációval és alkotói jegyzetekkel – akad olyan jelenet is, amely úgy született, hogy a korábbit a tervezettnél gyorsabban leforgatták, és a színészeknek egyszerűen azt mondta: csináljanak valamit.

A korántsem eseménytelen cselekményben tipikus generációs kocsmai történések követik egymást: a tökéletes lerészegedés ótvar műfenyők és vállalt apatestek közepette, miközben a szereplők két részre tagolódó csoportot alkotnak. Az egyik oldalon a magányos figura, Öcsi (Oláh-Badi Levente), valamint a szintén „hátrahagyott”, a megyéből soha ki nem mozdult Laura (Pál Emőke) és Dénes (Szén János), valamint Robi (Farkas Loránd) és Kriszta (Udvari-Kardos Tímea) áll, a másikon pedig a Dániából az ünnepekre hazatérő Rómeó (Gedő Zsolt) csatlakozik a testvérpárhoz. A karácsonyi dekoráció és az elfolyó hájrétegek mellett ott sorakoznak a vidéki kocsmák elmaradhatatlan kellékei: focirelikviák, amazonábrázolás a falon, világító Jézus-szobor, sörös reklám a pult fölött. Érkezik a nótázás, majd a mulatós zene, miközben a szabolcsi pálinkákhoz és Borsodi sörökhöz hagyma, szalonna, kolbász és kenyér kerül az asztalra. Röpülnek a közhelyek, a végére pedig – érthető módon – elszabadulnak az indulatok, amikor Öcsi odaveti az elszármazottaknak, hogy „itt kellene tökös gyereknek lenni”.

Ebből a konfliktusból bontakozik ki a film valódi tétje: hibáztatható-e az, aki elhagyta a saját közösségét? Megéri-e menni vagy maradni? Hol állunk akkor, amikor visszatérünk korábbi életünk színterére: már nem tudunk sorsközösséget vállalni azokkal, akikhez egykor tartoztunk, de az új életünkből kiszakadva pillanatnyilag a választott közegünk is idegennek érződhet. A fenomenológiai szociológia osztrák úttörője, Alfred Schütz óta tudjuk, hogy a „haza” nem földrajzi pont, hanem inkább valamiféle közös jelentésrendszer. Ezért érzi úgy Milán, hogy hazatérve ott folytathatja a gyermekkori barátaival, ahol abbahagyta – csakhogy ez az elsőre magától értetődőnek tűnő elképzelés hamarosan szétfoszlik, hiszen amíg távol van, ő maga is változik, ahogyan az otthon maradottak személyisége is alakul. Ráadásul nyilván nem tesz jót nekik, hogy szűkösebb körülmények között kell boldogulniuk, mint külföldre vagy a fővárosba szakadt barátaiknak. Olasz nézőpontja érdekes: részt vevő megfigyelői pozíciót vesz fel, a kulturális antropológia terepmunkát végző, egyszerre jelen lévő és távolságot tartó kutatójához hasonlóan. A reális témát megpiszkáló film néhány jelenete álomszerűvé lesz, Milán pedig – a szociológiában kulturális hontalanságként leírt tapasztalat megélőjeként – már tényleg úgy funkcionál, mintha nem lenne teljesen jelen.

A Minden csillag értéke abban rejlik, hogy felmutat egy olyan helyzetet, amellyel a rendszerváltás utáni években született vidékiek többsége már találkozott. Olasz egyáltalán nem ambiciózus: csupán egyoldalú, választ nem kínáló látleletet ad, óvatos társadalomkritikával és rezignált hangulattal. A megvalósítás azonban – az extrán alacsony költségvetés ellenére – becsülendő. Bántó Csaba mindössze két átlagos kamerával rögzített képei jól komponáltak és néha poétikusak (bár a minden fejezetben felbukkanó ló a giccs felé hajlítja a hangulatot, és a lovaskocsin csillagszórózó kisgyermekek kissé didaktikusak). Mészáros Ádám emlékezetes zenéje pedig nem véletlenül jelent meg önálló albumként a különböző streamingplatformokon.

Az improvizáció sem vitte el a filmet olyan irányba, amelytől a színészek gyakran tartanak; ehelyett valami időtálló intimitásba vonja be a nézőt. A szereplők ugyanis egyaránt kiválóak, bár a kiválók közül is kiemelkedik Waskovics Andrea a társaság legsikeresebb tagjaként, valamint az üdítően pimasz és érdekes Laurát alakító Pál Emőke. Nem meglepő, hogy a rendező többször is elmondta: John Cassavetes New York árnyai és Jim Jarmusch Florida, a paradicsom című munkái voltak a referenciapontjai, miközben Tarr Béla executive producerként szerepel a stáblistán. A Minden csillag valóban kapcsolódik ezekhez az alkotókhoz – hazai vizeken maradva pedig lazábban az olyan generációs filmekhez is, mint Török Ferenc Moszkva tér vagy Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című munkája.

‍

Minden csillag, fekete-fehér magyar film, 83 perc, 2025. Rendező: Olasz Renátó. Operatőr: Bántó Csaba. Vágó: Czakó Judit. Zene: Mészáros Ádám. Szereplők: Olasz Renátó, Waskovics Andrea, Farkas Loránd, Oláh-Badi Levente, Pál Emőke, Gedő Zsolt, Udvari-Kardos Tímea, Szén János.

Jegyzetek

¹            KINO ALFA: A Minden Csillagról – Till Attila X Rainer Micsinyei Nóra X Kovács András Péter X Olasz Renátó. [Till Attila televíziós műsorvezető, rendező beszélgetése Rainer-Micsinyei Nóra színésznővel, Kovács András Péter humoristával és Olasszal a Minden csillag premier előtti vetítését követően a Mammut Cinema Cityben, 2025. október 16-án]. YouTube, 2025. október 21. Online: https://www.youtube.com/watch?v=-FGL-IOqe2U

²            Központi Statisztikai Hivatal (KSH): Magyarország helységnévtára, 1992. Budapest, 1992. (Tiszavasvári lakónépessége: 14 587 fő). Online: https://www.ksh.hu/apps/hntr.telepules?p_lang=HU&p_id=07597

³            Központi Statisztikai Hivatal (KSH): Magyarország helységnévtára, 2025. Budapest, 2025. (Tiszavasvári lakónépessége: 12 238 fő). Online: https://www.ksh.hu/apps/hntr.telepules?p_lang=HU&p_id=07597

⁴            Telex After: Olasz Renátó: A generációm rendszert sem váltott még, csak úgy itt vagyunk. Riporter: Szente Katica. YouTube, 2025. október 9. Online: https://www.youtube.com/watch?v=qIdqp9Vuo4E

‍