.svg)
Amikor a vizek özöne megbánta világrengető következményekkel járó tettét, és jobb belátásra térvén ismét egykori medrébe terelte vissza önmagát, az okosodó emberiség ezt átélve mégsem legbölcsebb döntését hozta meg ismétlődő botlásai és ballépései közepette. Ám döntését mégis meghozta. Pedig Isten felemelt intő karja a tragikus vész elmúltával meggyőzően jelezte Noé és az ő fiai számára: „szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet”. Viszont a humán lelkek ahelyett, hogy a planéta szépségeitől elkápráztatva a pompás tájakat égi sugallatra valóban birtokba vették volna, Nimród diktátumának istenellenes parancsára inkább egymás vállára kapaszkodva unióba tömörültek, s attól fogva rendkívüli tettek végrehajtására saját eszességüket már többre tartották a Fennvaló tálentumánál. Ekkor pattant ki egy soha nem volt gigászi építmény látomásának ötletszikrája, ami viszont nem a Mindenható dicsőségét kürtölte volna világgá, hanem inkább hiú emléket akart állítani az emberi leleményesség sziporkáinak, a demokratikus önrendelkezés gyönyörében és saját nagyképűségében lubickoló babiloni teremtmények ábrázataival. Az elképzelést hamarosan lázas cselekvés követte. És megszületett Bábel tornya. Csúcsa a mennyország küszöbét horzsolta, s a szellem sarából dagasztott, lassú tűzön égetett, majd földszurokkal rögzített téglái, úgy tűnt, ellenállnak az elemek fékezhetetlen rombolásainak. Az Időnek. Mindenesetre így gondolták. Akkor. Mózes első könyve szerint.
Ámde: „Homo proponit, sed Deus disponit”, azaz: ember tervez, Isten végez, hangzott a latinok időtálló fogalmazásában, ami tartalmi víziójával a Biblia ószövetségi textusaiban is fellelhető. Persze egy világméretű bukás esetén már az félsikerként értékelhető, hogy Ádám és Éva bűnbeesése óta legalább valamit a jóvátétel szándékával meg lehetett valósítani. De a kormos századokban nem minden koponyát koronáztak a diadal fényesen csillogó babérjaival, hiszen az eredménytelenség is testrésze az élet-építmény szimmetrikusan kibomló szekvenciáinak, még ha meg is reped, még ha szilánkokra törik is az érzékeny-vérzékeny ego. Egy mennyekig nyújtózkodó irdatlan torony világrahozatala viszont beláthatatlan agypróba lehet. Az embernek. Ehhez pedig bármiféle tevékenység közepette a közös nyelven történő eszmecsere kulcsfontosságú követelmény, hogy a magasztos célt még az események viharaiban is homály nélkül lehessen nemcsak sejteni, de látni is.
Azonban a megsértett Mindenható haragjaként az emberi szófogadatlanságból eredő égi retorzió nem váratott soká magára, a toronyépítők eszement tetteikért keményen megbűnhődtek: nyelvüket, beszédjüket, elméjüket, szándékukat és céljaikat az Úr istenesen összezavarta, olyannyira, hogy attól a napállástól fogva többé már nem értették sem egymás szavát, sem egymás gondolatát. Ezzel aztán a bábeli zűrzavar, a káosz, a fejnélküliség, mint a badar félrebeszélés burjánzó fekélye, a harmonikus együttlátás esélyét csíráiban semmisítette meg. A halandzsa virágzott, aranykorát élte. S ha valami egyszer megtörténhet, az kétszer is megtörténhet, sőt, harmadjára is. De akkorra már az összefüggéstelen zsibongás egy fonografikus kardiogram ábráinak hullámzó kakofóniájává módosult, egy többdimenziós bizonytalan képződménnyé, amelynek addig még nem volt előképe. Az indulatok feszülésével berobbanó extraméretezett építőtevékenység a semmivé foszló és megvonási tünetekkel lihegő nyugalom zsarnokává avanzsált, a pattanásig spannolt szálidegek relaxáció után vágyakozó ellenpontjaként.
És ez lett a nyelvi labirintusok szomorújátékának összeférhetetlenségig felsrófolt dramaturgiája. Amikor a homo stupidus teremtményei még abban sem értettek egyet, hogy valójában miben nem értenek egyet. Pedig a hangzavar közepette úgy vélték, ők igenis célravezetően érvelnek, tárgyalnak, tanácskoznak, egyezkednek, alkudoznak, a bölcs megoldások útján járnak, s így végre-valahára csak elkészül az a torony, s attól fogva minden igazságos békévé alakul. De pusztán önmagukat áltatták, ábrándjaikat kergették újra meg újra. Talán nem voltak képesek érzékelni a feszülő ellentmondások nyomását, amelynek mélyén lappangva, a meg nem értés és az álságosság szellemeinek vigyora triumfált.
Új világéra köszöntött be. Az intellektus kopásával az alany, az állítmány eszmei matériája szertefoszlott, tünedező jelentést kapott, majd a többemeletnyi torony vertikálisa – mint fénypászma az éteri sötétség elemeinek gravitációs szorításában – elhajlani látszott. Úgy tűnt, hogy bárminemű tetterő és stratégiai akarás vágya átgondolt biztonsági garanciák nélkül mit sem ér; ezért az építmény az instabilitás romló jeleit vizionálva önsúlya alatt megroggyant, később omlani kezdett, aztán megsemmisült. A szellem sarából dagasztott, lassú tűzön égetett és földszurokkal rögzített téglák végül mégsem álltak ellen az Időnek, a tudati melléfogások horrorisztikus bomlasztásainak. De hát ez a konstrukció a sötétség monumentuma volt, ami nem az alexandriai világítótorony. Ámbár tetézte ezt még más is: a vizek özöne sem volt képes tisztára mosni a humanotrauma felgyülemlett szennyesét.
Viszont ami Bábel tornyából a jövendő számára okulásként csakugyan megmaradt, az a félresikerült történelmi valóság-tanulság. Hogy az ostoba versengés, a csatározás egymás közt – majd Istennel is – végzetes romlásba fullad.
Noé fiai s azok gyermekei nyelvét az emberi viszonyrendszerek többtónusú árnyalatokká formálták át, aztán az Idő óriáskerekének centrifugája, mint színes népcsoportokat, a négy világtáj irányába szanaszét szórta. Az elmékben valamikor megvillant csodát, „mindenki Bábel tornyát” többé nem építették újjá. Az Úr akaratával és a mennyei jog tekintélyével szemben állva az emberi becsvágy teljesítménye alul maradt. Azóta, mint ahogy máig is, a legenda intelmeivel éli túl pörgő sorsszázadait saját nyelvében a nemzet. És a nemzetek. Ezt a látomást így tolmácsolják Károli Gáspár ezerötszázkilencvenben jegyzett fordításának sorai Jeremiás próféta Teremtések könyvéből vett lángoló szavaival:
„Arany pohár volt Babilon az Úr kezében,
amely megrészegítette az egész földet;
a nemzetek ittak az ő borából,
azért bolondultak meg a nemzetek.
Hirtelen elesett Babilon és összetört;
jajgassatok miatta!
Vegyetek balzsamot az ő fájdalmára,
talán meggyógyul.”
