az a helyzet, hogy a Jóisten éltessen, bármennyire is helyzetes vagy sem a helyzet, Vince
hát ezért a gipsz, komám, hogy ezt el ne felejtsem, meg hogy ki az úr, azt sem
A hunedórai piacon ülök a torony gombján, nézem a vidéket, körém gömbölyül
(S érjünk jót, ami van, abban!)
hányszor születik a költő s meghal-e egyáltalán
azt mondd meg most mi lesz mert laci hazament
mindenhonnan kúsznak és másznak esnek és szállingóznak a határidős levélbombák
Hol vannak, mondd, Úristen, hol vannak, olyanok, mint fényre nyíló ablak
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
