.svg)
„Együtt vagyunk, miként a csont s a bőr” – írja Markó Béla 1992-es, Én, sajnos, nem tudok már játszani című versében. 2026. szeptember 11-én éppen ilyen természetességgel van együtt a költő és a közönség: valamennyi barátja, olvasója, tisztelője Marosvásárhelyre jött köszönteni a 75 éves Markó Bélát, családias, mégis ünnepélyes hangulatban.
Gáspárik Attila házigazdaként üdvözli a jelenlevőket, Ady Endrétől olvas fel idézetet a helyszínül szolgáló Kultúrpalotáról, felhívva a figyelmet az épületre, mint az erdélyi magyar kultúra egyik menedékére: alkalmas helyszín egy olyan személyiség születésnapi köszöntésére, aki nemcsak költőként, de közéleti személyiségként is nagyot alkotott. A születésnapnak tárgyi bizonyítéka is van: Király István, a Mentor Kiadó szerkesztője kijelenti, hogy szakmai életének eddigi legnagyobb megtiszteltetéseként élte meg a 75 éves Markó Bélát köszöntő kötet megjelentetését. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere is boldog születésnapot kíván, kiemelve a költő egyik legnagyobb erényét: stabilitás, egyensúly, értékrend képviselése nemzedékeken át.
A továbbiakban a születésnapi kötet 44 szerzője közül sorra járulnak írók, költők a pulpitus elé. Elsőként Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője olvassa fel az ünnepeltnek dedikált, Óda a szív alakú hamutálhoz című versét, hiszen „milyen más verset írhatunk egy ilyen születésnapra, mint ódát?”. André Ferenc egy teljes szonettkoszorút írt Markó Béla egyik verséhez, melyből részletet olvas fel, majd megsúgja azt is, mi mindent tanult poétikailag a szonettmestertől: többek közt a sűrítés rettentő erejét. A következő delikvens Fekete Vince, akinek kapcsán szóba kerül, hogy nemcsak költőként, közéleti személyiségként, de szerkesztőként is rendkívüli munkát végzett az ünnepelt, Fekete tehetségére is elsők közt figyelt fel, aki ezt most a Mindig új, ugyanaz című versével hálálja meg. A sort Csapody Miklós irodalomtörténész beszéde zárja, méltatva azt az emberi és költészeti erőt, amit Markó Béla évtizedeken keresztül képviselt.
A felolvasásokat és beszédeket a házigazda és az ünnepelt baráti beszélgetése követi. Gáspárik rögtön a lényegre tér: milyenek az erdélyi írók? Markó számára a transzilvanizmus annyit jelent, hogy Erdély a mi régiónk, nyelvünk ebben a kulturális sokszínűségben, és erről kell szólnia a mai Európának is: saját identitásunk megőrzése, más identitásokkal kölcsönhatásban. Az erdélyi irodalomnak pedig egyik fontos feladata, hogy feldolgozza ezt a sajátos erdély valóságot, ugyanis az irodalom nem elvonatkoztatható attól a környezettől, amiben született. Gyakran úgy érzi, mintha az elmúlt 35 évben elkényelmesedtünk volna, mintha a kor elaltatta volna éberségünket – erre kell válaszként önállóságunkra koncentrálni, nemcsak a magyarországi és román kultúra kontextusában. Nagyszerű dolgok sülhetnek ki, ha a kisebbségi létet többletként fogjuk fel.
Markó Béla a következő, rögtönzött kérdésre – mi a siker? – rögtön kapcsol: például ez az esemény. Boldogsággal tölti el, hogy irodalmi eseményen van, és jelen esetben nem politikai vezetőként ünneplik, hiszen a közéleti szereptől már visszavonult, életét a költészet határozza meg. Amikor újból nekikezdett – vagy hát folytatta – költészeti pályáját, jó ideig zavarta, hogy felolvasásokon, könyvbemutatókon jó ideig ott látták mögötte a politikust. Erdélyben furcsaságnak számít, ha a költő politizál, holott például Franciaországban vagy Dél-Amerikában ez bevett társadalmi gyakorlat. Pedig nekünk is van Adynk, Petőfi Sándorunk.
Markó végül műhelytitkokba is beavatja a közönséget, egyetlen lendületből, együltében ír meg egy verset – ezért áll tőle távol a próza. Jövőbeli tervei kapcsán kihangsúlyozza, hogy nem fél a mesterséges intelligenciától, sőt a kifejezésben sem hisz, ugyanis az MI-t emberek teremtették, és annak veszélyei is emberi veszélyek lesznek ugyanúgy, mint a történelemben bármikor.
„Így kellene talán a verset írni, / évszázadonként egy-egy szótagot / elejteni, s ha végre felragyog / a papíron, hát újra szóra bírni” – írja a költő, szintén 1992-ben.
Kívánunk Markó Bélának még sok-sok évszázadot!
