Most mennem kell. Meg kell ennem a tejbegrízemet.
Minálunk otthon senki nem iszik. Közösen legalábbis. Magányos műfaj ez, mint annyi minden.
Elrejtettem ötszáz doboz cigarettát és tizennyolc liter tiszta szeszt a hörgő torkú alagútba, nem önzésből, csupán tartva attól, hogy a halál, melyet hívok, ezúttal sem fog értem jönni.
Amiben most vagyunk, menthetetlenül a sajátunk. Rajtunk nem segít a bőrápolás.
Kétszer is megmosom a kezem, csak utána kezdem átrendezni a reggeli rohamban félig kiürült süteményespultot.
Szegény Irimia! A véletlenek micsoda tréfája sodorta őt, a Jalomica megyei parasztfiút a Lazăr gimnázium mondén fiúosztályába?