Olyan tömény és intenzív képekkel dolgoznak Anne Sexton versei, amelyek zavarba hoznak, nehezen megfejthetők...
Nem értettük a nyelvüket. De a norvég parlament meghozta a döntéseket – és ők jobban tudták.
Szilikózis vitte el, én csak hétéves voltam, ő hetven. Mi várható el egy hétévestől, mire emlékezzen?
Talán szószátyár lettem. Dumálok az égből, nekem már mindegy, miközben lent háború van, és nekem is állást kéne foglalnom. Mondtam már, hogy meghaltam?
Abban a nagyon termékeny fél évtizedben, amelyben Mózes Attila szépirodalmi életműve jelentős részét megírta, a két, leginkább a mózesi elbeszélés hangját megteremtő prózagyűjteményében...
Az Ezeregyéjszaka meséit az utolsó feketetói vásárban vettem. Előbb vagy utóbb persze megint lesz vásár, bár ezt még inkább csak reméljük és nem tudjuk.
A költészet mint lobbitevékenység? – ez jutott eszembe az esztenán...
Ember-e az asszony? Hát ha cigány? Mekkora valójában az az áthatolhatatlan szakadék, amelyet tudni vélünk ember és ember, magyar és cigány, cigány és cigány ember között?