.svg)
Kivert kutyákként szaladtunk hozzád, / kilesni titkaid.
Írásainak a múltból átragyogó embersége biztosítja immár Kemény János örök időszerűségét. Betöltötte „a jó író és a jó ember találkozásának” küldetését.
Szétbomló sóhaján a végtelennek / kiléptem szálkás árnyékom mögül
Ahogy véghez közelít kezdet, mondanám: veni, vidi, benji… de semmi nem bizonyos, a halál sem.
Ütközési és érintkezési pontok mentén rendezi tereit, ez egyéni emlékezet képernyőjén kereszül beszél múltról, jelenről, emberről, társadalomról.
Zenét hoz létre – mindenestől: elképzelve, álmodva, írva, producerként, hangszeresként és vokalistaként, úgy tűnik, mindenre képes.
A monográfia erénye (a teljességre törekvés mellett) az az eleven értelmező hang, amely párbeszédbe lép, olykor vitatkozik Cs. Szabóval.
E birodalom valóban emberi kapcsolatok, baráti társaságok, az ezeket szétfeszítő események, szerelmek, nagy veszteségek emlékképeit őrzi...
