.svg)
Bánffy Miklós írásait immár bő száz éve mindegyre újra felfedezi magának a magyar (és most már bátran mondhatjuk, nemzetközi) közönség.
Egyrészt ösztönös, veleszületett értékekről beszélhetünk, másrészt egy olyan szellemiségről, amelyet teljes nemzete javára remélt újból és újból példaként, járandó útként felmutatni.
1945. február 13-án eldördültek az utolsó lövések a több mint másfél hónapon át ostromlott Budapesten, s Bánffy Miklós családjával március 8-án már útra kelt vissza, Erdélybe.
Hurrá és evoé! Végre valaki ráhibázott! Mert ez a színtiszta igazság. A költő akkor születik, amikor meghal, akkor hal meg, amikor születik!
Amikor megkaptam a felkérést, hogy írjak Reisz Gábor legújabb (harmadik) nagyjátékfilmjéről, a Magyarázat mindenre című dolgozatról, kicsit elbizonytalanodtam.
gin gin te rossz fa te hajthatatlan vessző télen / rakásba gyűjtöd a merev hullákat
Hosszú szombat délutánokon a verandán ültünk egymás mellett, te kappadókiai bort szürcsölgettél, lassan ízlelgetted szádban a kortyokat, én pedig a szandálból kilógó lábujjad figyeltem...
Az én falum határkő, kimész / belőle, utánad dobnak egy darabot. / Fáj a szó, s aki hallgat, / jó ember, még ha egykor ölt is.
