.svg)
A szerkesztőség ifjabb tagjai már nem is találkozhattak vele, nem láthatták, milyen komor eleganciával tud cigerattára gyújtani Nagy Mária, miként is tördeli éveken, évtizedeken át a Helikont.
Misu valóban ízig-vérig filozófus volt, de nem annyira egy szakmának, mint inkább egy attitűdnek az egyik utolsó képviselője.
Amikor közvetlenül az ezredforduló előtt megérkeztem Kolozsvárra, csetlő-botló egyetemistaként az egyik első igazi, irodalomhoz kötődő élményem egy Király László-est volt.
De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.
Azt álmodtam egy éjjel, hogy Jankovics Marcell-lel utazom egy vonaton. A fülke sarkában ült, szerényen meghúzódva, kezében egy rajztömbbel, és rajzolt, folyamatosan rajzolt.
A fókatárgy, hogy a hóvihar / Morzsoljon el mindenkit, / Kiben nyüszkölve még kitart / A csontsovány istenhit.
Mielőtt jobb lenne, előbb nagyon rossz lesz, / erőszak a húson, csonton, idegeken, / míg minden izotóp a helyére kerül, / mielőtt jobb lenne, előbb átlényegül...
Halála éjszakáján Petőfi Sándort / egy vak ember – öreg szolga – látta / életben utoljára. Előfordul, / hogy a költőket látják a vakok is, / vagy csakis ők láthatják igazán.
