Úgy ítélem meg, hogy az akadémiai világ szereplőinek illetékességébe tartozik Földes László (1922–1973) esztétikai előadásainak bemutatása és értékelése.
Az egyik legrövidebb idő (valóban egy nap) alatt lejátszódó szophoklészi tragédiával állunk szemben, s éppen az idő az, ami Antigoné sajátos létmódját értelmezi, megmutatja.
A nyolcvanas évek csúcsra turbózott múltidézését látjuk mindenhol.
A levél írója azonban írónak készül, és nincs író, aki lemondhatna a szavak erejéről: az elmaradt katartikus történet leírása helyett hát egy frissen olvasott könyvet küld nagyanyjának ajándékba.
A fejtől és nyaktól megfosztott test / ficánkol egy kicsit | épp úgy ahogy / a frissen nyírt kertben éjszaka / a törpék amíg a szemközti játszótér kár-/ omkodik
ez a város kivet magából, mielőtt / gyökeret eresztenék a repedező beton / és sietve összeillesztett kockakövek között.
tegnap este / kinyitottam az ablakot / és a nyári éjszaka rekkenő hősége / a szobába robbant