Ahogy véghez közelít kezdet, mondanám: veni, vidi, benji… de semmi nem bizonyos, a halál sem.
Ütközési és érintkezési pontok mentén rendezi tereit, ez egyéni emlékezet képernyőjén kereszül beszél múltról, jelenről, emberről, társadalomról.
Zenét hoz létre – mindenestől: elképzelve, álmodva, írva, producerként, hangszeresként és vokalistaként, úgy tűnik, mindenre képes.
A monográfia erénye (a teljességre törekvés mellett) az az eleven értelmező hang, amely párbeszédbe lép, olykor vitatkozik Cs. Szabóval.
E birodalom valóban emberi kapcsolatok, baráti társaságok, az ezeket szétfeszítő események, szerelmek, nagy veszteségek emlékképeit őrzi...
olyan mozdulatlan a test / mint a padlóra fektetett műfenyő
pán, faun, patás, / növényevők és vadállatok, / nem baj, ha pusztít, / nem baj, ha büntet
borostyánszemeimbe egy napon / gyümölcslegyek ragadtak azóta sűrűn pislogok / azt hiszem akkor döntöttem a jövőmről