.svg)
A 12. kolozsvári könyvhéten Szöllősi Mátyást, a márciusi hónap szerzőjét is mikrofonvégre kaptuk: tájakról, emberekről, Szibériáról faggattuk egy esős délutánon.
Berlin, mióta csak írni kezdtem, az írásaim indítéka és témája volt, és minden utólag benyújtott ellentétes bizonygatásom és varázsszavak dacára sem szabadultam meg tőle teljesen.
Szurkos vödör az éjszaka, és benne / minden életforma bitumfekete kavics.
Analóg versek, jelenben történőek, mégis valamiféle időtlenné fejtett emberi rombolásban, ahol nonhumánná konvertálódó testek leszünk...
Fél hektáron ötven diófája volt nagyapáméknak, a korán érő fajtából.
– Hát te meg mit keresel itt? – csapta le úgy a pultra a teli korsót a csapos, hogy a hab kiloccsant a bádogborításra.
Ha lenne valaki most velem / nem kéne cipelje hátizsákom / nem kéne történjen semmi sem / ha meg se szólal azt se bánom
A meg nem teremtett világ irányába nincsenek vezérfonalak, feladatul épített labirintusok, emlékek, szétforgácsolt aorták vagy porrá zúzott koponyacsontok...
