Isten szeme mindent lát, az ezeréves lundi dóm felett gomolygó felhők mögül cérnaszálon függ remény szárnyú sirályom és észbontó sikítással kémleli a szűkre szabott horizontok mögé temetett jövőm.
A tanár néni bejelentette, / hogy ma van a Magyar Kultúra Napja, / és ebből az alkalomból a Himnuszról / fogunk beszélgetni.
Szeretem ezt a 102 lóerős gépet. Simán elsuhanok vele az autók között a dugóban. Ilyenkor érzem a hátamba fúródó irigy tekinteteket.
hogy inkább aludnék heteken át / lenémított sötétségben / kilocsolnám az összes tintát a szemközti fákra / szórják vissza belső vakságomat
A szolga kiszolgált, / a valóságot ismeri, / mint az álmot, / ami nincs, és érzéketlen
Bánki Évát, biztos vagyok benne, legtöbben mint prózaírót ismerik. Az Esőváros, a Magyar Dekameron vagy az Idő-trilógia szerzőjeként.
Jelenlegi kötete, a Szabad, négy ciklusra oszlik: Kamaszkor, Gyulladás, Noktürn, Szégyenlős álmok. A versciklusok pedig – legalábbis az ihlet szintjén – életciklusok is egyben...
Milyen gondolat bánt bennünket Petőfi Sándor bicentenáriumán? Mitől korszerűtlen – ha az – Petőfi? Hogyan kell elképzelni az Arannyal való viszonyát?