.svg)
Berlin, mióta csak írni kezdtem, az írásaim indítéka és témája volt, és minden utólag benyújtott ellentétes bizonygatásom és varázsszavak dacára sem szabadultam meg tőle teljesen.
Szurkos vödör az éjszaka, és benne / minden életforma bitumfekete kavics.
Analóg versek, jelenben történőek, mégis valamiféle időtlenné fejtett emberi rombolásban, ahol nonhumánná konvertálódó testek leszünk...
Fél hektáron ötven diófája volt nagyapáméknak, a korán érő fajtából.
– Hát te meg mit keresel itt? – csapta le úgy a pultra a teli korsót a csapos, hogy a hab kiloccsant a bádogborításra.
Ha lenne valaki most velem / nem kéne cipelje hátizsákom / nem kéne történjen semmi sem / ha meg se szólal azt se bánom
A meg nem teremtett világ irányába nincsenek vezérfonalak, feladatul épített labirintusok, emlékek, szétforgácsolt aorták vagy porrá zúzott koponyacsontok...
Elképzelhető, hogy az univerzum csak aprócska planetáris sejtszelet egy sokkal hatalmasabb lény testében.
