.svg)
Nyolcadjára szervezte meg a Kolozsvári Állami Magyar Színház az Interferenciák fesztivált, az idei hívószavak a félelem és a remény voltak.
Vannak olyan személyiségek, akik a történelmi idő sodrásában kitörölhetetlenül és identitásképző erővel hagyják rajta kézjegyüket egy adott korszak kulturális arculatán.
Magas, nyurga férfi állt az ablakocska előtt, kissé meggörnyedve. Kigombolt kabátja alá szorult ingének egyik gallérja, a másik kitűrve.
Isten szeme mindent lát, az ezeréves lundi dóm felett gomolygó felhők mögül cérnaszálon függ remény szárnyú sirályom és észbontó sikítással kémleli a szűkre szabott horizontok mögé temetett jövőm.
A tanár néni bejelentette, / hogy ma van a Magyar Kultúra Napja, / és ebből az alkalomból a Himnuszról / fogunk beszélgetni.
Szeretem ezt a 102 lóerős gépet. Simán elsuhanok vele az autók között a dugóban. Ilyenkor érzem a hátamba fúródó irigy tekinteteket.
hogy inkább aludnék heteken át / lenémított sötétségben / kilocsolnám az összes tintát a szemközti fákra / szórják vissza belső vakságomat
A szolga kiszolgált, / a valóságot ismeri, / mint az álmot, / ami nincs, és érzéketlen
