Hadat üzenünk a szélnek: egyedül vagyunk, mint egy távoli líbiai törzs, egyedül, ugyanúgy elveszettek.
Charlotte azt írta W. Imrének egy rövid búcsúlevélben, hogy szerette, és megemlítette az orosz ortodox szerzetest, Jevgenyijt...
túl, embereken túl, ahol már minden a semmi világát / hozza magával, idézi a vant, ami semmi lehetne, / feltorladó jégtáblák moccanatlan iramatait.
A pisztolyban véres töltény Ennek legalább van / értelme gondolta De nem kapaszkodott érte / Az éjszakában történnek ilyen dolgok Mikor / az ember nem tudja eldönteni álmodik-e
A Szeret ma már nem lázad. Nem haboz, merre folyjon. Nem mint az én gondolatfolyamom, amely keresi saját medrét, a hogyanját és a miértjét.
Egy alacsony, őszborostájú segédmunkás toppan be a Barul Verdé Cafe Bar nevezetű kocsmába.
Ma már szegény költők is félnek a természetben. Neurotikus verseket írnak a természetben, ha ki mernek menni egyáltalán. De inkább kocsmákról és városokról írnak, valamint a vágyról.
Mielőtt elindultunk volna az eseményre, a Helikon szerkesztőségében feltettünk pár villámkérdést Szabó Róbert Csabának.