.svg)
Jártam nyúlós sötétben, / jártam vakító csillagok között, / idegen lényeket tanítottam szavakra, mint: / cipőfűző, család, szerelem, / de jelentésük idővel én is felejteni kezdtem.
Sajnálom / hogy nem tudtalak / megtanítani úszni / de én sem tudtam / mielőtt megismertelek / én szégyelltem magam hogy nem tudok
tüzet rak fészkébe / fakó tollú madárka / fejét oldalt fordítva / mered töppedt fiókákra
Az életen át történő egyszerű áthaladásom, illetve a pillanatok értelmének és fontosságának megragadására való képtelenség talán arra is visszavezethető, hogy én is minden pillanatban „kicsúszom”...
A nyír előbb bőrét hámlotta el, majd ledobta / kérgét, lázba kapott, elszenesítette fájó húsát, / takarónak hullott leveleire szórta saját hamvát...
Megdermedt a város, megállt. Az utca üres, semmi mozgás. Sárga szoknya lebben fel egy pillanatra, majd eltűnik a sarkon.
eljött értünk, / magával hozta / a kereszteket / meg a váltást.
Nagyon messziről kezdem, egy másik éntől. Másik, mert addig nem ismertem.
