Kolozsváron 1954-ben jártam először Zsolt bátyám vendégeként, aki akkor az Utunk szerkesztője volt, s nyáron két hétre befogadott Kálvin utca 5. szám alatti albérletébe.
2021 október végén írtam le a Házsongárd live című kötetem búcsúversét, amiben a szöveg a „la revedere” köszönési formulát helyezi változó pragmatikai és retorikai környezetbe.
A magyar rendszerváltásnak nincsenek hősei.
A hetvenes-nyolcvanas évek magyar líratörténetének jelentős költészeti teljesítményeként tarthatjuk számon Petri György líráját...
A vándor, hacsak nem árvízi hajós –/ vagy ép(p) elméje / valamely beltengerén / színes bálnáknak nem üzen hadat –, / nehezen érhet a Dunáig, / ha, teszem azt, ladikja / egy kolozsvári kikötőben pihen.
Amikor az ember a konkrét költészet vagy akár a kései avantgárd német nyelven alkotó úttörőire gondol, elsősorban olyan nevek villannak fel előtte, mint Eugen Gomringer, Friedrich Achleitner...
Amikor én vidékről felkerültem, fogalmam sem volt minderről. Azért esett a választásom Kolozsvárra, mert az ottani germanistáknak igen jó hírnevük volt a német nyelvű sajtóban.
A molylepkét vagy a kislányt égeti jobban az igazság(talanság) felvillanó körtéje?