.svg)
Most szólsz, fiam? Most? Komolyan? A Legyek Urát, holnaputánig? Még szerencse, hogy holnap csak megnyitó van. Honnan, könyörgöm, honnan? Lóri! Te olvastad A Legyek Urát? Én? Csak az Egri csillagokat.
Csak látni akarlak, Anton, csak szeretném tudni, hogy milyen színű a szemed, bozontos-e a szemöldököd, hogy van-e mélység a tekintetedben
Nincs mit szépíteni: minden eleve szép
Az országban köröző varjak nem ismernek fel.
„Tárjátok ki a napkaput”, énekelte Dida Drăgan. Tiszta, kissé érces hangon énekelt, legalábbis nekem úgy tűnt.
Végső soron van valamilyen szál, amellyel össze lehetne fűzni az első oldalt az utolsóval, de tulajdonképpen fölösleges az után kutatni, hogy cselekmény szintjén miről szól ez a regény.
– Itt vagyok, a magam földjén állok! – szólt halkan, mert a rendes ruhájában a maga fajtája nem szokott rikoltozni.
Nem tudok jobbat a közhelynél: gondjaink végtelenek, életünk véges.
