Ebből a perspektívából ez az ártalmatlanul játékosnak tűnő anekdota elkezdi lehorgonyozni a regény azon metafizikai alapokkal bíró vonulatát, amely villanásszerűen jelenik meg ugyan a későbbiekben, mé
Ifj. Vidnyánszky azonban nem csupán „ráereszti” ezeket az ötleteket Gogolra.
Végső soron viszont mégis azt lehet mondani, hogy igényesen megfogalmazott történettel állunk szemben.
Bárcsak látnok lehettem volna, jó gall látnok, és akkor nem írhatnám most, ez is apád.
A fájdalom legfelső foka – a helyzet időtlensége.
Olyan baj, amely, sok más társához hasonlóan, sokáig lappang, mérgez, hosszantartóan pusztít.
A barátságnál derűsebb dolog nem jut most eszembe.
vedd el tőlem a várost vedd a vidéket is