Egyetlen mesterem nem volt sohasem. Mestereim sem voltak.
Bizonyára jó néhányan föl tudják idézni akár magát a pillanatot, vagyis azoknak a pillanatoknak a sorozatát, de az érzést egészen biztosan, amikor tudatosult bennük a saját haláluk elkerülhetetlensége
A varázsló és az istennő még a színpadon álltak, körbevettek a telefonok fényeivel megidézett csillagok.
tiszta tekintettel nézve egymás arcába / akkor is hogyha fáj amit egymásnak mondunk / nem csak olyankor amikor felemel
Szokás azt mondani, hogy a könyvek egy más világba repítik el az olvasójukat – de az igazság az, hogy a szerzőjüket még inkább.
A sors úgy hozta, hogy a Hársfa utcában egyáltalán nem nőttek hársak.
Mert pókert is tanultam ugyan tíz percig Láng Gusztávtól, de ez csak játék volt nyilván. Ami viszont hosszan tartó és halálosan komoly: a szakma szeretete.
Szóval nem indulunk nagy esélyekkel a mának, nem látni motorbiciklit, sárkányrepülőt.